Telik

Telik az idő. Egyre több. És gyógyulok, gyógyulunk. A sebek már hegesednek, a szív lassan, de biztosan összeforr. A legnagyobb közhely igaznak bizonyul: az idő mindent megold.

Már nem sajnálom magam, már nem siratom a házasságunkat, az elmúlt éveket. Megbocsátottam. Így kellett lennie. Valószínűleg mindkettőnknek így lesz a legjobb.

Már képes vagyok tündökölni, őszintén, szívből mosolyogni, nevetni. A nyár eltelt, hosszú, tanulással teli időszak volt. Most már tudom, mire számíthatok, és mire nem. Nyitottabb vagyok, nyugodtabb vagyok, és képes vagyok már a jót látni magamban. Képes vagyok látni a jövőt. Nem vagyok elveszett, szerencsétlen, értéktelen.

Az elmúlt néhány hónapban sikerült átgondolni, hol hibáztam. Türelemmel kell lennem magamhoz és másokhoz is. Semmi nem oldódik meg azonnal. Ami igen, az csak tűzoltás. Pillanatnyi, jónak egyáltalán nem mondható megoldás, amivel abban ringattam magam, hogy na most már minden rendben lesz. Pedig dehogy. Utána kaptam még pár pofont és most már tisztán látok. Minden rajtam múlik. Ha tovább akarok lépni, akkor nekem kell tennem ezért. Nem várhatok örökké arra, hogy a másik is belássa a hibáit. Ez biztosan nem fog a közeljövőben megtörténni. Elég, ha azt tudom, nekem miben kell változtatnom ahhoz, hogy újra boldog lehessek.

Kövezzetek meg, de nem vagyok hajlandó a mártír szerepében tetszelegni amiért egyedülálló anya lettem. A gyermekem csodálatos, ő a legnagyobb kincs, amit az élettől kaphattam, és ő a legfontosabb a világon. Az egyetlen, akiben sosem csalódtam és soha nem is fogok, tegyen bármit. Mégis amellett, hogy anya, nő is vagyok. NŐ, csupa nagybetűvel. És igenis szükségem van a csodálatra, arra, hogy valaki végre elhitesse velem, hogy igenis elég jó vagyok. Amióta így állok a dolgokhoz sokkal jobban érzem magam. Levetettem a kizárólagos anyaság bábját és nőként is igyekszem kiteljesedni. 

Azt hiszem jó az irány. Újra tanulom saját magam, készen állok a verziófrissítésre, az előzetes adatok szerint ez már tökéletlenségében lesz tökéletesebb az előzőnél. Lassan készen állok arra is, hogy újra megnyissam a szívem, ami tele van nehezen gyógyuló szúrt sebekkel, de hiszem, hogy van, aki ennek ellenére, vagy talán éppen ezért értékelni tudja azt, ami vagyok. Tisztán, játszmák nélkül, őszintén.